A MÁSODIK ÉVAD FOLYTATÁSA! NEM ÚJ TÖRTÉNET, NEM ÚJ ÉVAD! EGYSZERŰEN CSAK A MÁSIK OLDALRA NEM FÉRT KI A TÖBBI RÉSZ! REMÉLJÜK TETSZIK : DDDDD JÓ OLVASÁST:)
171.rész.
Váratlan...(
Becky szemszöge)
*2
és fél héttel később*
-
Mia! Indulnunk kell! – ordítottam be a
szobájába.
-
Máris jövök! – kiáltott vissza, és abban a pillanatban, már mellettem is
volt.
Éppen
New Yorkban voltunk, és koncertre indultunk. A sajátunkra. Az elmúlt 2-3 hétben
nagyon belehúztunk, és írtunk dalokat. 2-t fel is énekeltünk, egyhez még klipp
is lett forgatva. Sikerült visszahoznunk magunkat.
-
Fél óra múlva kezdődik, mi meg még itthon
vagyunk. – mondtam sietve, miközben
zártam a bejárati ajtót.
Szilveszter
óta Mia belekezdett az iskolába, amit abba is hagyott. Az emberek
kiközösítették, mert híres, ezért saját tanárt fogadtunk neki.
Mikor
odaértünk a koncert helyszínre, gyorsan berohantunk az öltözőbe, majd
kisminkeltek, felöltöztettek, és már kezdődött is.
************-
Koncert
végén elköszöntünk, és örömmel lerohantunk a színpadról.
-
Hihetetlen. – ültem le a kanapéra az öltözőben.
-
Sosem gondoltam volna, hogy minden jegy elkel. –
örvendett Mia.
Pár
percig ücsörögtünk, majd kopogott valaki.
-
Gyere be! – ordítottam , mire belépett 2 vendég,
akire nem számítottunk.
Miával
kidülledt szemekkel néztük őket.
-
Josh, Steve. Mit kerestek itt?! – álltam fel.
Josh
Mia Harry előtti ex barátja, Steve John bátyja pedig az enyém volt. Mikor régen nézegettük a képeket Louisval és
Harryvel, ő velük voltunk egy képen.
-
Gondoltuk meglátogatunk titeket. – jöttek oda,
és meg akartak ölelni, mikor meglátták a hasunkat.
-
Igen. – mondtam, mielőtt még megkérdezték volna.
-
Srácok, Louis és Harry nem fognak nektek örülni.
– mondta Mia.
-
Gondoltuk, össza haverkodnánk velük is. –
mosolyogtak.
-
Háát, rendben, akkor várjatok meg kinn.-
mondtam, majd kisétáltak.
************--
Mikor felöltöztünk, elindultunk
haza. Limóba pattantunk, a 2 fiúval együtt. Otthon kirakott minket, mi pedig feszülten mentünk be a házba. Amint
beléptünk Harry és Louis mint villám csapás, ott teremtek mellettünk.
-
Sziasztok. –csókoltak meg, majd egyből a fiúkra
néztek szigorú tekintettel.
-
Mit kerestek ti itt? – kérdezte Harry, mikor
felismerte őket.
A
fiúk meg se szólaltak, Miával elintéztük az ügyet. Békésen leültünk a kanapéra, majd
beszélgettünk egy kicsit. Beszámoltak az elmúlt 2 évükről, majd mi is. Mikor végeztünk, Mia bement a konyhába, hogy
hozzon inni, John pedig vele ment, hogy segítsen. egy 5 percig nem jöttek vissza, már Harry
kész ideg volt, így bement a konyhába. Fél perc után Harry ordítására lettünk
figyelmesek. Berohantunk mi is utánuk, és láttuk, hogy Harry ölelgeti Miát, Josh pedig a sarokban ül, vérző orral....
172.rész
Nem tetszik nekik…(Mia szemszöge)
Én önszántamból, hogy megússzam a kínos pillantásokat ami Harry és Josh között zajlott kimentem a konyhába piát csinálni. De ez a magány nem tartott sokáig mivel Josh rögtön jött utánam.
- Mia segítek okéé?? Úgy sem kéne megerőltetned magad mivel hát terhes vagy. – mondta Josh majd közelebb lépett.
- Okééés köszönöm. – mondtam majd arrébb léptem, de akkor…
- Kicsim inkább segítek én is. – jött be Harry is a konyhába.
De ezt a kínos pillanatot egy még kínosabb perc váltotta fel, ugyanis Joshnak elkezdett vérezni az orra.. csak úgy magától.
- Te jó ég! – üvöltött fel Harry.
Erre persze megjelentek a többiek..
- Harry bevágtál egyet Joshnak?? – próbálta humorosra venni a látványt Louist.
- Nem.. dehogy is csak úgy magától elkezdett vérezni az orra. – mentegetőzött Harry.
- Na de ne álljunk már itt úgy mint a sült halak.. Angela léci hozd ide a zsebkendő csomagot! – mondtam.
Aztán odamentem hozzá és elállítottam a vérzést.
- Köszönöm! – mondta Josh majd adott egy puszit az arcomra.
- Héka!! – lett ideges egyből Harry.
- Hagyd már.. inkább gyertek srácok mert mennünk kell hangpróbára. – mondta Liam.
- És hagyjuk itt négyüket?? – kérdezte Louis.

- Nem a lányok még itt maradnak.. – mondta Niall.
- Így igaz!! – erősítette meg a dolgot Perry.
Majd odajöttek hozzánk a fiúk és mindenkinek adtak egy-egy puszit és már indultak is.
- Na szóval ti együtt jártatok még mielőtt a láynok megismerkedtek volna Harryvel és Louissal? – tette fel a kérdést Danielle.
- Igen.. és van is egy csomó képem Beckyről. – válaszolta Steve.
- Jah.. nekem is Miáról.. – mondta Josh.
- Szép kis emlékek.. – mondtam miközben kislisszoltam a konyhából.
A nappaliban leültem a fotelba majd ránéztem a naptárra..
Január 17- e van.. 4 nap múlva meg itt a szülinapom.. na de erről ennyit. – gondoltam magamban
- Csináljunk valamit.. mondjuk mit szólnátok egy kis Karaoke-hoz?? – vetette fel az ötletet Angela.
- Hát tőlem.. úgy van itt három énekes pacsírtánk egy profi táncosunk és mi pedig a Stevevel és Joshval a közönség. – mondta Angela mosolyogva.
- Akkor had szóljon!! – mondta Perry majd már be is nyomta a hangfalakat.
*****
2 óra múlva a fiúk berontottak, mi pedig közben nagyban énekeltük a fiúk előző albumáról a Moments című számot.
- Jót buliztatok?? – jöttek oda hozzánk majd lehalkították a zenét.
- Igen! – nyújtottam nyelvet Harryre, mire Ő fogta magát felkapott és bement velem a szobánkba.
- Mi van huncutkodsz? Haaa?? – nevetett majd lefektetett az ágyra és csókolgatni kezdett.
Majd egyszer csak nyílik az ajtó és belép Josh.
- Te meg mit képzelsz?? Kopogni, esetleg?? – háborodott fel Harry.
- Ohh ne haragudjatok csak azt akartam kérdezni, hogy ti mire szavaztok, hogy mi legyen vacsira, szték vagy homár? – kérdezte Josh.

- Niall mit akar? – kérdeztem.
- Öööö nem tudom, de várj mindjárt megkérdezem. – mondta majd kiment.
Harry gyorsan felpattant és bezárta az ajtót.
- Mondtam már, hogy imádom amikor összedolgozunk? – nevetett majd újra megcsókolt.
*Kopp-kopp*
- Miaa! Niall vagyok én sztéket akarok akkor együnk azt? – kiabálta.
- Igen!!! Köszi!! – mondtam.
- 20 perc és gyertek ki a hotel nagy teraszán eszünk. – mondta.
- Okés! – mondtam majd leültem a szőnyegre.
Harry utánam mászott és leült mögém majd az ölébe húzott.
- Szeretlek.. és őszintén szólva nem pártoljuk Louissal, hogy itt vannak a volt fiúitok.. – mondta.
- Elhiszem.. És én is nagyon szeretlek.. de megtennél nekem egy szívességet? Kérlek menj és hívd be Beckyt szeretnék vele négyszemközt beszélni.. és majd találkozunk a vacsoránál. – mondtam majd szájon pusziltam.
- Rendben! –válaszolta Harry és felugrott aztán már nyitotta is az ajtót.
- És héjj!! Szivem.. ne hogy megöljétek egymást odakinn! – mondtam.
Erre sajnos nem kaptam választ.. de végülis ahogyan a „szólás” is szól.. a „hallgatás beleegyezés.”
- Mi az Mia!.. – jött be Becky.
- Gyere.. van egy tervem… - mondtam neki mire Ő figyelmesen nézett rám.
173.rész.
( Becky szemszöge)
-
Becky, Mia beszélni szeretne veled. - mondta Harry, miközben Louisval beszélgettem.
-
Megyek. – mosolyogtam, majd el is indultam be a
szobába.
Felmentem
a lépcsőn, majd mikor beértem a szobába,
Mia egyből letámadott.
-
Becky, van egy
ötletem. – mondta.
-
Beavatsz? – ültem le mellé az ágyra.
-
Na szóval..arra gondoltam, hogy a srácokat össze
lehetne hozni Harry és Louis exeivel. És
akkor kvittek lennénk. – mosolygott.
-
Jó ötlet..akkor...én ezt megbeszélem
Louisval...te meg mondd meg Harrynek. – mondtam, majd rohantam is lefelé
Lent
egyből Louishoz mentem, majd elmeséltem neki az ötletet. Örömmel egyezett bele,
majd felhívott egy lányt. Lassan rábeszélte, hogy ide jöjjön, majd megkeresem
Miát, és beszéltem vele is.
***********-
Másnap,
éppen reggelizett a nagy csapat, mikor csöngettek. Niall gyorsan az ajtóhoz
rohant. körülbelül 5 perc múlva, 2
lánnyal az oldalán tért vissza.
-
Fiúúk! – ordított fel az egyik lány, majd
Louishoz sétált , a másik pedig Harryhez.
-
De rég láttunk már titeket. – szólalt meg Liam.
-
Mia, Becky, Josh és Steve. – mutatott végig
rajtunk Harry. – Ők pedig Hannah, és Caroline.
-
Örvendek. – moslyogtam.
Reggeli
után, mindannyian leültünk a kanapéhoz, mi pedig Miával beszélgettünk egy kicsit
a konyhában. Mikor hangos nevetést hallottunk, visszamentünk a nappaliba. Leültünk a többiekhez, majd velük is
elvoltunk. A nap végére Hannah és Josh között kezdett alakulni valami..de nem
nevezhető az még szinte semminek. A
tervünk nem vált be. Bevonszoltuk
magunkat Louisval a szobába.
-
Szóval...akkor, most mi lesz? – kérdeztem.
-
Nem tudom. A srácok holnap haza mennek. A lányok
még 2 napot maradnak. Szerintem, hanyagoljuk. – mondta, majd elindult a mosdó
felé.
Kicsit
elszomorodtam, de hamar túltettem magam ezen.
Átöltöztem, aztán elhelyezkedtem az ágyban. 5 perc múlva, mikor már
fél álomban voltam Louis befeküdt mellém. Átkarolt, majd adott egy jóéjt puszit,
és így aludtunk el..
*************-
Másnap
reggel, mikor felkeltem, már Louis nem volt a szobában. Szépen lassan kicsoszogtam, és láttam, hogy
délután 1 óra van. A hotel szobában már
senki nem volt. Körbenéztem a szobákban,
a mosdóban, a konyhában, sehol senki. Gyorsan visszementem a szobába, és
átöltöztem. Felkaptam a telefonomat, ami
egy SMSt mutatott. Gyorsan megnyitottam és ez állt benne.
„
Kikísértük Josht és Stevet a
repülőtérre. Mi próbálni vagyunk. Holnap koncert. A lányok itt vannak. Rád
zártuk az ajtót, szóval most egy kis ideig otthon leszel. 4kor érkezünk. Puszi: Lou. „
Levetettem
magamat a kanapéra, és gondolkozni kezdtem.
Bekapcsoltam a hangfalat, és beraktam a polcon talált Take Me Home
albumot. Végigénekeltem, majd mikor vége lett úgy döntöttem, hogy szorgoskodóm
egy keveset a hírnevünk érdekében. Leültem, fogtam egy papírt és egy ceruzát,
és írni kezdtem egy dalt. A zene, amit közben hallgattam, egészen jó ötletet
adott hozzá.
2
órával később, már félig készen voltam vele, mikor kulcs csörgést hallottam a
zárban. Gyorsan fogtam minden cuccomat, és berohantam a szobába, majd eldugtam
jól a lapot a bőröndömbe. Visszamentem a nappaliba, ahol a srácok, a They Don’t
know about us-t hallgatták, és közben hangosan énekeltek, és táncoltak rá.
Nevetve újra a kanapéra ültem, majd Louis mellém huppant. Megcsókolt, majd
kérdezgetni kezdett, hogy miket csináltam, míg nem voltak itthon. Végül hagytak
nyugodni, majd a konyhát rohamozták le. Én Muiának megragadtam a karját, és a
szobába húztam. Előkotortam a lapot a bőröndömből, majd elolvastattam vele.
Mikor elolvasta, és egyből letámadtam.
-
Milyen eddig?....
174.rész
Egy régi barát…(Mia szemszöge)
Beléptünk lakosztályunkba és megláttuk, hogy minden csak úgy ragyog. Majd mindannyian lerohantuk a nappalit ahonnan szólt a fiúk egyik száma. Énekelni kezdtünk és erre Becky is előbukkant valamelyik szobából.
- Sziasztok! – jött oda Becky és halkította le a zenét.
- Hello!! Hogy vagytok a kisbabával? – nevetett Louis majd odament és adott Beckynek egy puszit.
- És.. milyen volt a stúdiózás?? – kérdezősködött tovább Becky.
- Háát.. nem rossz. – nevettünk a többiekkel.
- Ez nem volt túl meggyőző. – válaszolta Becky.
- Na de mindegy is.. – mondtam.
Majd abban a pillanatban szólt a telefonom.. a hívás pedig az általános sulis legjobb barátnőmtől jött.. Én gyorsan berohantam a szobámba és ott vettem fel a „kagylót”..
- Szia Colette!! Már vagy 1 éve nem is beszéltünk csak twitteren.. már nagyon hiányoztál!– mondtam majd könnyek szöktek a szemembe.
- Mia!!! Uristen el sem hiszem, hogy hallom a hangod!! – válaszolta izgatottan Colette.
- Mizus van veled?? Megy a suli? És a pasik?? – nevettem.
- Háát.. igen megy a suli és most épp nincs senkim sajnos.. – mondta Colette.
- Jaaaj ne izgulj dögös csaj vagy, és mondjuk ki némelyik pasi kész idióta.. – mondtam.
- Igazad lehet.. de akkor is.. na de mindegy is inkább mesélj te.. hisz anyuka
leszel és már feleség is vagy.. méghozzá a csodálatos Harry Stylesnek.. egy
régi álmod vált valóra.. én még emlékszem amikor a suliban egyfolytában az
X-faktorról beszéltünk.. és a fiúkról.. és nézd meg most, hogy mi történt?.. –
nevetett Colette.
- Igen ez igaz.. de nem könnyű 2 gyermeket őriznem.. ráadásul sokak megőrülnek a féltékenységtől és emiatt utálnak, mivel én vagyok Mrs. Styles.. – mondtam.
- Kettő??? Mióta van neked 2 gyereked odabenn?? – lepődött meg Colette.
- Ikreket várok.. és bocsi elfelejtettem szólni.. – nevettem.
- Ez csodálatos!!! Na de akkor térjünk rá a lényegre mit kérsz szülinapodra?.. Mivel ugye tudod már csak 3 nap és 17 leszel.. – nevetett.
- Semmit nem kérek.. az életem így tökéletes ahogy van.. – mondtam.
- Hmmm.. ezzel nem könnyítetted meg a dolgom.. de akkor legalább azt mondd meg, hogy lesz-e valamilyen bulid.. mert ha nem hívsz meg akkor nem tudom mit csinálok veled csajszi. – hülyült Colette.
- Nem lesz bulim.. – mondtam.

- De hát nem is szeretnél?? – kérdezte
Colette.
- Dehogy nem.. – mondtam.
- Akkor meg?? – kérdezett vissza Colette
- Nem tudom naa.. viszont most mennem kell puszii sziaaa!! – mondtam majd leraktam a telefont látván, hogy már egy fél órája beszélgetek.
Kinyitottam az ajtót és egy pillanatra eltaroltam a többieket.
- Ohh hello Mia! – mosolygott Zayn majd megölelt és mint ha mi sem történt volna kiment a konyhába.
- Ti hallgatóztatok?? – kérdeztem.
- Nem! – vágta rá egyből Liam.
- Okééés.. de most ha nem haragszotok de elmennék egy kicsit..- mondtam majd már vettem is a cipőmet.
- De kicsim!!! Még is hova mész? – jött oda hozzám Harry majd ölelgetni kezdett.
- Ne haragudj.. – mondtam majd kiléptem az ajtón.
El akartam menni levegőzni és egy kávét meginni egyedül.. ráadásul a fejem is fáj, szóval jót tesz a levegő. Ahogyan kiléptem New York utcáira ezerféle illat és bolttal találtam szembe magam.. majd a legszimpatikusabb kávézóba beültem. Kellemes kis hely volt, de azért mégis voltak akik képet vagy aláírást kértek tőlem..
***

Amikor már vagy egy fél órája szürcsölgettem a kávémat megláttam 2 ismerős
alakot az utca túloldalán lévő cukrászdában. Majd addig nézegettem őket amíg
leesett.. az egyikőjük Harry volt viszont Ő egy lánnyal volt.. egy hosszú vörös
hajú lánnyal aki szintén ismerős volt.. aztán amikor levette a sapkát és a
sálat láttam, hogy Colette volt az.. Nem hittem a szememnek.. egy ideig néztem
őket majd egy negyed óra múlva mindketten felálltak az asztaltól megölelték
egymást Harry adott Colettenek egy puszit és mind a ketten másfele mentek. Ezt
nem értem.. hisz alig 1 órája beszéltem Colettevel és nem is említette, hogy
itt van New Yorkban.. sőt ezt meg, hogy Harryvel találkozott kettesben ezt
végképp nem tudtam hová tenni…..
175.rész
Finnország...
( Harry szemszöge)
Mikor
Mia kilépett a szálloda ajtaján, egyből
bekapcsoltam a laptopot, és megkerestem
twitteren azt a bizonyos Colettet. Írtam egy üzenetet, hogy tudna-e
segíteni, ő pedig egyből válaszolt. Megbesézltünk egy találkozót a legközelebbi
Starbucksba. Felöltöztem, aztán oda is értem, majd megláttam Colettet. Leült
mellém, én pedige egyből letámadtam.
-
Szóval, Colette. Szeretnénk a segítségedet
kérni. A többiekkel kitaláltuk, hogy
tartunk Miának egy születésnapi bulit. A terv eddig az lenne, hogy Finnországba
utazunk, ahol egy nagy bulihelyszínt kibérlünk. 3 napunk van a
emgszervezésre, a repülőjegyek pedig már
emgvannak mindannyiunk számára. A kérés az lenne, hogy segítesz-e valahogy Miát
elrángatni Finnországba? – kezdtem hadarni.
-
Harry...ez csodás ötlet. Persze, akkor..mi
lenne, ha megkérném, hogy jöjjön el velem, mivel nyertem 2 repülőjegyet, és
nincs kivel menjek? – kérdezte, mire én heves bólogatásba kezdtem.
-
Rendben. Akkor, ott kibérelünk egy szállodát,
ahova ti ketten letelepedtek, mi pedig egy másik szobában leszünk valahol, és
majd 21én elviszed Miát oda, de úgy, hogy ne tudjon arról, hogy mi is ott
leszünk. – folytattam.
-
Oké. Akkor ha haza értem, írok neki egy
üzenetet. - vigyorgott. - Nem gondolod, hogy meg kéne hívni a régi
barátait is?
-
Már dolgozunk a meghívó listán, de...még az
kiderül. Valószínüleg magángéppel fognak a vendégek odautazni. – mondtam.
-
Oké, ez jó ötlet, de ne Haragudj Harry nekem
mennem kell haza. – mondta, mire én felálltam adtam neki kát puszit és énis
haza indultam
Otthon,
elmeséltem a terveket, amibe mindenki bele egyezett.
*************-
*Becky
szemszöge*
Eljött
a 20.a, mikoris indulunk Finn országba. Már vártuk a napot. mia és Colette már
ott vannak, egy napja. Éppen a repülőtérre tarttottunk, ahol az összes többi
vendéget ősszkaparásztuk, és felültettük a magán gépre. Mi egy másik gépre
ültünk 9en.
Mikor
landolt a gép, gyorsan egy taxiba szálltunk, ami ahhoz a bizonyos szállodához
vitt. Letelepedtünk a földszinten lévő 14es szobába, a másik felébe a
szállodának, mint ahol Miaáék voltak.
*----------------*
Másnap
reggel 21.e volt. Hamar a buli helyszínre siettünk, és kipakoltunk mint amire
szükségünk lehetett.Szépen bewrendezkedtünk,majd mikor vlgeztünk ránéztünk az
órára, ami 13:00át mutatott. Niall kedvéért elindultunk egyik étterembe
kajálni. Mikor végeztünk, visszamentünk a szállodába, és mindenki kicsit
pihenni ment.
Estig
mindenki kipihente magát. Mikor már kezdett sötétedni elindultunk újra a
party-helyszínre, majd mindenki elő készítette az ajándékot, és elbújt
valahova. Colette már hívott, hogy 5 perc és itt vannak.
Mikor
kinyílt az ajtó, Mia llépett be rajta Colette társaságában, majd mindenki elő
ugrott
-
MEGLEPETÉÉÉÉÉÉÉÉS!!!
176.rész
Történések…(Mia szemszöge)
Történések…(Mia szemszöge)
Január 20-án Colettel felültünk egy gépre és elmentünk valahova.. ebben az volt
a legérdekesebb, hogy én nem tudtam, hogy hová tartunk éppen..
***
3 óra múlva landolt a gépünk és ahogyan kiértünk a reptér elé láttam, hogy mindent hó borít.. gyönyörű volt.. aztán beültünk egy taxiba ami egyenesen a szállodához vitt.. ahogyan egyre csak láttam kirajzolódni a hatalmas hegyeket a távolban leesett, hogy hol is vagyunk..
- Finnország?? – fordultam Colette felé.
- Lebuktam.. – nevetett.
Nagyon boldog voltam.. hisz mindig is el akartam jutni ide..
- Köszönöm.. – mondtam majd megöleltem.
- Nincs mit.. de nézd megjöttünk!! – mondta Colett majd kimutatott az ablakon.
Az a szálloda hihetetlenül otthonosan nézett ki, aztán mi colettel rögtön lerohantuk a 21-es szobát és kipakolásztunk.
***
Mire a végére értünk nagyon elfáradtunk, megnéztünk egy filmet közben meg egy jót forró csokiztunk és végül a kanapén elaludtunk.
*****
Reggel valami dunnyogásra keltem fel. Colett ügyködött valamit a konyhában.. gyorsan felugrottam a kanapéról és szép csöndben megnéztem, hogy még is mit csinál.. Amikor benéztem akkor láttam, hogy sajttal töltött virslit készít.. tudja, hogy mennyire imádom és hogy mennyit tudok belőle enni.. úgy, hogy láttam, hogy már vagy a 10. – et csinálta.
Kb. 5 perccel később láttam, hogy egy nagy tálcával jön felém.
- Jó reggelt! – nevetett.
- Jaaaaj.. Colett.. nem kellett volna ennyit fáradoznod.. – mosolyogtam.
- De dehogynem hisz ma van a szülinapod!!! – mondta majd ismét kiszaladt a konyhába.
Akkor már végkép nem tudtam, hogy mire készül.. aztán egy másik pillanatban megjelenik egy kicsi lila mázos cukorkákkal díszített muffinnal a kezében amibe beleszúrt egy szem gyertyát.. BOLDOG SZÜLINAPOT!!! *énekelte*
- Jaaajj – nevettem majd megöleltem, elfújtam a gyertyát és megettünk mindent.
*****
Majd Colett kiadta az utasításokat és vásárolni mentünk egész nap.. Közben amíg Colett elveszett a ruhák között én leszerveztem valamit Zaynnek.. Ugyanis gondolom majd Harryék is utánunk jönnek valamikor és akkor meg kéne ünnepelni Zaynnek is a szülinapját. Így hát meghívtam Zayn három húgát ide Finnországba, ma érkeznek. Eközben Colett ilyedtem az órára tekint és kirángat az üzletből majd azt mondta, hogy azonnal megyünk haza és átöltözünk mert, hogy el kell kísérnem őt valami fontos eseményre.
*****
Így is lett hamar átöltöztünk és taxiba ültünk majd elindultunk. Az úton rákérdeztem Colettől, hogy hova megyünk mert tudom, hogy Doniya, Waliyha és Safaa gépe fél óra múlva landol és akkor inkább megadom nekik ezt a címet és innen fogunk inkább átmenni együtt a szállodába.
*****
Nagyjából 20 percen belül már ott is voltunk akárhol is legyen az, az „ott”.. bementünk és megláttam egy hatalmas villanást majd a többiek arcát és hallottam, hogy azt üvöltik MEGLEPETÉS!..
- Te jó ég srácok!! – nevettem majd könnyek szöktek a szemembe.
- Boldog Szülinapot kicsim.. – jött oda Harry majd megcsókolt.
- Miaaa!!!! – rohamoztak le a többiek.
- Szóval akkor ebben sántikáltatok.. ahha most már értem. – mosolyogtam.
- Boldog 17. Születésnapot drága Miám! – jött oda apa és ölelt meg.
- Hihetetlen, hogy mekkora a pocakod! – nevetett Gemma.
- Mindenki itt van? – kérdeztem.
- Igen nagyjából. – felelték a többiek.
- Akkor elszeretném mondani, hogy itt van valaki közöttünk akinek nemrég volt a szülinapja és szeretném felköszönteni és nemsokára ZAYN megkapod tőlem az ajándékodat! – nevettem majd odamentem és megöleltem aztán nyomtam az arcára két puszit.
Amíg a többiek is köszöntötték addig én kaptam egy SMS-t a lányoktól, hogy megjöttek és kint vannak a ház előtt. Én meg nem tettem semmit csak kirohantam és behívtam őket.
- Zayn!!! Most figyelj.. ordítottam majd „berobbantunk” a lányokkal az ajtón.
- Kis húgaim!!! – kiáltott fel Zayn majd odarohant hozzájuk és öröm könnyeket hullatva rájuk borult.
- Köszönjük Mia! – mondták a lányok.
- Szeretném ha ez a buli nem csak rólam szólna. – mondtam…

177.rész
Szép
nap.... ( Becky szemszöge)
Elhülyéskedtünk,
átadtuk az ajándékot Miának, és szórakoztunk. Mivel Zayn ajándékozását
lerendeztük már egy-két hete, ezért most az csak Miát illette. Miután végig
nézegette őket, mindenkit végig ölelgetett, aztán a fiúk a kezükbe fogtak egy
egy mikrofont.
-
Boldog Szülinapot Mia- - mondta Niall , aztán
kezébe vette a gitárját, a többiek pedig elkezdtek énekelni.
A
little Thingset adták elő, amitől Miának könnyek gyűltek a szemébe. imádta a
számot, és meg is hatódott. Mikor vége volt, sírva borult a srácok nyakába.
-
Köszönöm nektek. Mindent köszönök. – mondta,
majd vissza sétált.
**********-
A
nap végén visszamentünk a szállodába, de Colette helyet cserélt Harryvel, így
ők ketten lehettek. Én Louval és
Colette-el voltam egy szobában. Szinte egyből elnyomott engem az álom.
Másnap
reggel úgy keltem, hogy Louis ugrál az ágyon.
-
Time to get up! Time to get up! Mennünk kell!
-
Mivan? – pislogtam nagyokat.
-
Indulunk koncertre nemsoká. Pontosabban a ti
koncertetekre. – vigyorgott, majd végre
leszállt az ágyról.
-
Kelek. – mondtam, aztán kibotorkáltam az ágyból.
Kimentem a konyhába, ahol már nagyban reggeliztek a többiek.
-
Jó reggelt. – mondták egyszerre, Louis pedig
adott egy puszit.
-
Nektek is. – válaszoltam, és leültem melléjük.
Megreggeliztünk,
aztán mentünk öltözködni. Mikor készen voltunk,
lebaktattunk Louisval a szálloda elé, ahol már Mia és Harry ácsorogtak, rajongókkal
körbevéve. Csatlakoztunk hozzájuk, osztogattunk autógrammot és képet, aztán úgy négyen elindultunk.
Valami nagy épülethez értünk, ahol már rengetegen voltak.
************-
Koncert
után elmentünk a srácokkal egy kávézóba. Leültünk egy eldugott asztalhoz, és
rendeltűnt egy egy kávét. El iszogattunk,
aztán elindultunk haza. Otthon Leültem a kanapéra, majd Louis mellém ugrott.
-
Becky!!! – ölelt át – Nem akarunk venni a leendő
kisfiamnak cuccokat? – vigyorgott.
-
Louis, azt nem otthon kéne?
-
De én itt akarok. Finn ruhái is csak neki
lesznek. – vigyorgott továbbra is.
-
Legyen. – adtam fel, aztán már az ajtóban
voltunk.
Elindultunk
egy bevásárló központ felé, majd Louis egyből egy kiszemelt bolthoz vitt. Minden ruhát, játékot és egyéb cuccokat bele
dobált egy kosárba, és már rohant is a kasszához.
-
Héj héjj. Lassíts. – fordítottam vissza, majd a
felét kiselejteztem annak, amit összegyűjtött.
Kicsit
nézelődtem én is, majd kiszúrtam egy pólót. Kismama póló. Egyből levettem a
polcról kettőt. Fekete, és csontváz volt
rajta, aminek a has részén egy baba csontváz. Iszonyatosan jól nézett ki.
Összeszedtem még pár dolgot, aztán Louisval a pénztárhoz mentünk. Kifizettünk
mindent, majd 2 szatyorral a kezünkben újra haza felé vettük az irányt.
-
De jó végre itthon lenni. – dobtam le mindent,
ami a kezemben volt, és kifeküdtem a kanapén.
Kicsit
pihentem, aztán kikutattam a táskákból a 2 pólót, és elindultam Miáék felé.
Bekopogtam, majd Mia egyből kinyitotta.
-
Szia. – vigyorogtam, ő pedig csak megölelt. –
Hoztam neked valamit. – mondtam, és a kezébe adtam egy ajándék tasakban.
Mia
kinyitotta, majd mikor meglátta, elmosolyodott.
-
Ez de jóó. – nevetett. – Köszönöm szépen. –
átölelt, aztán betessékelt az ajtón
Leültem
az ágyra, ő pedig átöltözött, és felvette azt a pólót amit adtam neki. Egy
kicsit beszélgettünk, nevetgéltünk, majd vissza mentem a mi szobánkba. Colette
és Louis a kanapén ülve beszélgettek, közben pedig valami film ment a
Tvben. Bementem a mi szobánkba Louival és ledőltem az ágyra.
Már eléggé későre járt. Egyszer csak
benyitott Louis, és leült mellém.
-
Holnap indulunk haza. – sóhajtott.
-
És kezdődik újra ? Éjjel nappal koncert?- kérdeztem, mire ő bólintott.
Hátradőlt
az ágyon, én pedig gondolkoztam. Újra
felpattantam az ágyról, majd átmentem Miáékkhoz. Mia furcsán, álmos tekintettel
nyitott ajtót.
-
Hugi. Mi lenne, hogyha mi elmennénk anyáékhoz
egy pár hétre? – kérdeztem, mire ő furcsán nézett rám újra. – A többiek úgyis
koncertezni fognak éjjel nappal, mi lenne, hogyha mi pedig elmennénk anyáékhoz
egy kis időre?
-
Nem rossz ötlet. Ezt még holnap megbeszéljük –
kacsintott- , most mennék aludni. – mondta és ásított egyet.
-
Jóéjt. – mondtam, majd énis vissza mentem, és
lefeküdtem aludni Louisval együtt...
- Harry.. ki telefonál hajnalban?? – dadogtam félkómásan.
- Jó reggelt kicsim.. és már 10 óra van.. nah de várj mert fel kell vennem Paul keres. – válaszolta Harry majd megsimogatta a fejem.
Egy ideig elhablatyolt a telefonban.. majd 3 perc után lerakta és kirohant a szobából egyenesen a nappaliba ahol már mindenki reggelizett.
- Hello srácok.. most hívott Paul és azt mondta, hogy még a hétvégét itt tölthetjük Finnországban és majd csak hétfőn kell haza utaznunk.. – lelkesedett Harry.
- Ohh.. akkor még mehetünk vásárolni kicsim!! – kiáltott Louis Beckyhez fordulva.
- Hurráá.. ezazzz.. – nevetett Becky.
- Nah azért ennyire ne örülj.. – mosolygott Louis majd megcsókolta Beckyt.
- Harry!!! – kiáltottam neki a szobánkból.
- Mi az szerelmem?!! – mondta majd berohant a szobába, becsukta az ajtót és visszaugrott mellém az ágyba..
- Tényleg még maradhatunk a hétvégén? – kérdeztem.
- Igen.. és már ki is találtam valami romantikus dolgot a hegyekben. – mondta Harry majd közel húzott magához és megcsókolt.
- Szeretlek.. de most már menjünk reggelizni. – mondtam.
Aztán mire kiértünk csak Niallt és az utolsó szelet palacsintát találtuk a konyhában ami éppenséggel a szájából lógott kifelé.
- Elmegyünk beülünk valahova reggelizni? – fordultam Harry felé mire ő megcsókolt.
- Menjünk! – mondta.
Kb. 15 perc múlva el is indultunk egy közeli kávézóba. Miközben sétáltunk néha előkerült néhány rajongó is.. de szerencsére minden rendben volt. A kávézóban gyorsan megreggeliztünk majd kértünk egy-egy csésze forró teát is.. csak így a reggeli lezárása képpen.
- Harry.. figyelj.. Beckyvel kitaláltunk valamit ami nem biztos hogy tetszeni fog.. – mondtam.
- Mi lenne az? – kérdezte Harry.
- Ha letelt a hétvége.. akkor mi nem veletek mennénk haza ha nem elmennénk egy hétre anyáékhoz.. – böktem ki.
- Muszáj?.. – nézett rám Harry boci szemekkel.
- Szeretnénk.. – mondtam majd megcsókoltam.
- Rendben.. akkor menjetek. – mondta Harry majd magához ölelt.
Aztán amikor végeztünk a teánkkal Harry kitalált valamit..
- Louis megfertőzött ezzel a „baba shoppinggal” – nevetett.
- Szóval menjünk vásárolni? De hisz a kicsik nemét még nem lehet biztosra tudni.. – mondtam.
- Kincsem.. én már tudom.. nekem lányom biztos hogy lesz.. – mondta Harry.
- Okéé.. nekem meg fiam – mondtam.
- Ezt megbeszéltük akkor lesz egy fiúnk és egy lányunk és akkor megvan, hogy hogy vásárolunk – nevetett Harry.
- Nem bánom benne vagyok! – mondtam majd kézen fogtam Harryt és már mentünk is.
*****
A bolt hatalmas volt, mindenhol babaholmik.. persze Harry rögtön kiszúrt egy kicsi rózsaszín rugdalódzót amin macskák voltak.
- Miám.. tudod, hogy én nagyon szeretlek? – jött oda hozzám Harry a kiválasztott darabbal a háta mögött.
- Okéé vegyük meg.. – mosolyogtam majd a nyakába akaszkodtam és megcsókoltam.
Aztán a következő perceket a „baba fiú” részlegen töltöttem. Végül rátaláltam egy tökéletes darabra. Egy kék rugdalódzó amin kutyák vannak.
- Harry! Harry! Harry! Nézd mit találtam! – mondtam majd lelkesen az orra alá nyomtam.
- Ez édes.. – mosolyodott el majd bedobta a kosárba.
Még egy pár dolgot összeszedtünk és már indultunk is haza.
******
- Ti meg hol jártatok?? – támadtak le minket a többiek az ajtóban.
- Mivel nem hagytatok nekünk reggelit.. öhhhöm Niall.. ezért elmentünk reggelizni. – nevetett Harry.
- És akkor mik ezek a szatyrok.. ?? – kérdezte Becky.
- Kérdezd a férjed. – mondtam.
- Mi van velem? – kapta fel a fejét Louis.
- Semmi megfertőzted Harryt ezzel a baba ruhás cuccok dolggal.. – nyújtottam neki nyelvet.
- Igen?? És ezért én vagyok a hibás?? Nah megállj.. gyere csak ide!!! – kiáltott majd elkezdett rohanni felém.
- Louis!! Állj meg ott ahol vagy!! Louis!!! – ordítottam.
De hiába.. nekem esett és agyon csikizett. Aztán amikor már nagy nehezen abbahagyta akkor Félre vonultak a fiúk, Perry, Danielle, és Angela.. mi meg Beckyvel ott maradtunk a nappaliban.. és semmit sem értettünk….
178.rész
Egy jó hír és a „fertőzés”…(Mia szemszöge)
Egy jó hír és a „fertőzés”…(Mia szemszöge)
Reggel Harry telefonjára ébredtem..

Szia lesz fojtatás?
VálaszTörlésSzia! Igen, rakunk fel :) Pl ma is lesz egy, vagy kettő rész:)
TörlésNagyon imádom amiket írsz vagy írtok várom a folytatást :-D
VálaszTörlésHahi :) Elkezdtem olvasni a blogotokat és nekem bejön :D Ezért van itt egy nektek szánt meglepi: http://onedirectionfanfiction5.blogspot.hu/
VálaszTörlésSziaa nagyon imádom a blogotokat és szabad megkérdezni mikor lesz fent új rész?? Nagyon várom ^_^
VálaszTörlésSzia! Kinn van a következő rész! Kicsit késve ne haragudjtok :p
VálaszTörlésWoW nagyon tetszik az új rész, és mikor lesz folytatás??? Imáááádom a blogod/blogotokat ^-^
VálaszTörlésHamarosan:)) és igazán sajnáljuk, hogy eddig nem írtunk, de teljesen el voltunk havazva.. remélem megértitek:))
VálaszTörlésSzióó azt szeretném kérdezni, mint törzsolvasó, hogy mikor lesz fent NEW rész?
VálaszTörlésSzia! Ne haragudj, de előreláthatóan..már nem lesz új rész:S viszont új történet igen! :)Esetleg majd oda nézz be, ki lesz rakva!
VálaszTörlésT-t-t-t tessék??? nem lesz új rész ?? :"( de akkor tudsz majd nekem linket küldeni az új blogról?
VálaszTörlésNagyon jó! Legyen új rész!!
VálaszTörlésÉs az mikorra várható?
VálaszTörlésHelo nagyon szeretném ha fojtatnák a történetet mert nagyon jó olvasni és bele éli magát az ember és így nem lehet befejezetlenül hagyni egy ijen jó történetet 😢 legyen fojtatás nagyon köszönöm sok sok évad legyen ♥️♥️♥️
VálaszTörlés